kastély

Azt kérdezték féltékeny vagyok e? Csodálkozva néztek rám a válaszom hallatán. Átható pillantásokkal bombáztak, mintha azt várták volna, hogy attól megtörök és bevallom az igazat. De az igazat mondtam. Tudod ez olyasmi, amit nehéz elmagyarázni. Alattomos módon kúsztam be a fejedbe. Gondolatként. Tudod mindig minden egy képpel kezdődik. Egy képpel egy csinos lányról. Egy képpel egy mosolyról. Hát ez sem történt máshogy. Tettem Eléd egy képet. Egy vonzó képet, amiről tudtam, hogy imádni fogod. És hagytam, hogy megszülessen a gondolat. Aztán, hogy ez a gondolat behálózza az agyadat. Aztán kivártam, ameddig már csak ezekkel a hálókkal foglalkozol. És akkor... Építkezni kezdtem a fejedben! Először azzal kezdtem,  hogy összeszereltem egy IKEA-s ülőgarnitúrát. Aztán festeni kezdtem a szobám színét. Persze nem rózsaszínre... Azt kilökte volna az agyad. Aztán ebédlő asztalt szereztem a helyi bolhapiacról és székeket hozzá. Majd foteleket vettem, polcokat és könyveket vásároltam jutányos áron az emlékeidből. Miután kész voltam az első szobával, berendeztem a konyhát, a fürdőszobát... És még szép, hogy a hálószobánkat is! 

Szóval a barátaim megkérdezték tőlem féltékeny vagyok e? Eláruljam miért nem vagyok féltékeny? Akkora lakásom van a fejedben, hogy golfpályát, jakuzzit, edző termet, de még egy magán repülőteret is a magaménak tudhatok. Ami azonban igazán különleges, hogy az én kis luxus villám nem csak hogy létezik, de még üzemel is! Nap mint nap elképzeled a közös életünket... Nap mint nap sétálgatok a fejedben! Nap mint nap felébredsz mellettem. Nap mint nap végig nézed, ahogyan bugyiban sétálgatok a konyhában és kávét főzök meg tojást sütök Neked reggelire. 

A legjobb az IKEA bútoros, luxus villánkban, hogy nem csak én szeretem... Te épp úgy rajongasz értem! Olyannyira, hogy az összes számlát kifizeted és magad mellé képzeld engem. Azt hiszem Neked jobban fájna, ha egyszer kiköltöznék onnan. Képzeletbeli lakásunk egyetlen - és szomorú - ténye azonban az, hogy már be is csomagoltam. Csak idő kérdése... Azt várom, hogy kilökj onnan. Addig ücsörgök még egy kicsit a küszöbön. Ellógatom a lábam. Végig nézek a falakon, a képeken, a kanapékon, az ebédlőasztalon, meg a foteleken. Átgondolom, hogyan alakítgattam, dolgozgattam rajta, míg nem a közös otthonunk lett! És hogy mi történik ha végre megteszed amire várok? Soha többé nem nézek vissza! A lakásunkra pedig az lesz írva: 

ÜZEMEN KÍVÜL