Leomlott falak

Nem lep meg. Pont így képzeltem, pontosan ezekkel a szavakkal. Már vártam... Lélegzet visszafojtva csak vártam.  Számolgattam a napokat, húztam a strigulákat, mindegyiknél azt imádkozva "köszönöm, hogy kaptunk még egy napot!". És hogy mi van most? Mikor elmondtad... Egyszerűen csak kiesett a kezemből a ceruza. Éreztem, hogy lebomlanak a falak, hogy már nincs hová húznom a következő strigulát. Lassan építkeztem. Minden nap egy tégla. A nyugdíjas éveinkre gondoltam. Mikor majd hátradőlünk és nevetünk a butaságokon, csinálhattuk volna ezt EBBEN a kis kunyhóban. De nekünk nincs kunyhónk. Nekünk nem lesznek nyugdíjas éveink! Nekünk nem lesznek butaságaink. NEKÜNK NEM LESZÜNK MI MAGUNK!

Békésen fekszel mellettem. Szuszogsz, és furcsa mód minden egyes lélegzetvétel, ami téged elevenné tesz minket kékülő, oszló, rothadó hullává. Ahogy nézem a kisimult arcod... Csak sírni tudok. Ordítani, mint egy kisbaba mikor éhes. A fenébe is! HISZEN AZ GYÖTÖR! Nem ébredsz fel. Amiért én nagyon hálás vagyok. Tudom, hogy ha felkelnél vigasztalni próbálnál. Azt kérdeznéd mi a baj... Én pedig képtelen lennék elmagyarázni. Képtelen lennék kimondani, közölni veled. Egyszerűen csak nem tudnám. Nem tudnám kimondani, hogy boldogtalan vagyok. Hogy fájdalmat okozol. Hogy egyedül érzem magam, és minden percben amit veled töltök ez csak még rosszabb. Hogy önző vagyok. És hallani akarom a SAJÁT hangomat is! Minden érzelmemet, minden fájdalmat megpróbálnék belesűríteni a szavakba. Azonban e helyett, csak egyetlen rideg mondat hagyná el a számat: 

El akarlak hagyni!

De nem is csak akarlak... El FOGLAK hagyni. Már most látom a szemedbe a kétségbeesést, a félelmet. Azt a bizonyos "MEGTÖRTÉNIK!", sikolyt hallom a hangodban. A csontjaimig hatol, ahogy a gyönyörű barna szempár megtelik előbb fájdalommal. Majd üresség tölti ki az amúgy is légüres teret. 

Amit azonban igazán szomorúnak találok... Ami igazán fájdalmas. Hogy ameddig Te nyugodtan alszol mellettem, és én azon gondolkozom, hogy felébresztelek, hogy tudathassam veled, hogy gyűlöllek... Hogy nem kellesz.. Hogy boldogtalan vagyok! 

Vajon hazudnék?