Különös fintora van a sorsnak, az egyszer már biztos! Mikor azt hinnéd minden rendben és hogy egy bomba sem robbanthatna ki abból a szerelemből, amit érzel... Hát jön valami más. Nem egy bomba, nem valami gépfegyveres őrült vagy valami arab terrorista. Csak egy lágy fuvallat jön, ami aztán valahogy, talán pont a gyengédsége révén, de kibillent.
Aznap reggel emlékszem, mennyire izgultam. Arra gondoltam, nem történhet semmi! Ez a játék már tét nélkül megy. Majd mosolygunk és elsétálunk egymás mellett, mint akik csupán látásból ismerik egymást. Felkészültem a tökéletes közönyre. Amit egyébként akkor éreztem, mikor nem láttam, mikor nem beszéltünk, mikor nem kaptam tőle smseket.
Aztán néhány óra elteltével teljesen higgadt szívvel nyugtáztam, hogy nincs ott. Nincs azon a helyen. Nincs a pult mögött, nincs a színpad előtt, nincs a színpadon se, nincs a férfi WC-ben, és nem ül bent egyik sorban sem. És mikor már egyáltalán nem koncentráltam.... És újra azt a megnyugtató közönyt kezdtem érezni, amit akkor érzek, ha nem látom, ha nem hallom a hangját, ha nem ír smst, és ha nem beszélünk. Hirtelen csak ott termett! Ott állt a színpad előtt és fényképezett. Aztán hirtelen eltűnt a szemem elől. A következő percben pedig már mindenütt Őt láttam.Ott volt a pult mögött, a színpad előtt, a színpadon, a férfi WC-ben és ott ült a sorok minden egyes székén. És hogy mit éreztem akkor? Mindent csak közönyt nem. Utáltam és imádtam őt egyszerre. Hirtelen, egyetlen rövid pillanatra megakadt rajtam a szeme. Én őt néztem, ő engem... A dübörgő zene lehalkult. És újra éreztem, hogy süllyedni kezdek. Intettem felé. Amolyan dadogós-szia volt ez. És láttam, hogy nem ismer meg. Nevetni kezdtem, ő meg maga mögé nézett... És abban a pillanatban láttam a szemében az aha-élményt, aztán a parazsat, ahogy a lágy szellő lángra lobbantja. És égni kezdtünk. Csak nézett. A fényképező a kezében megállt, én fent álltam és nevettem. Őt néztem. És már egyetlen porcikám sem tudta eldönteni, hogy a múltamat bámulom e, vagy a jelenemet? Mintha az a pár száz kilométer olyan messzire repített volna a valóságtól, mint az otthonomtól. Megfeledkeztem arról, hogy ki várja, hogy hazaérjek, hogy ki az aki nap mint nap azt mondja, hogy őrülten szerelmes belém.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, és azt sem, hogy azokban a percekben vajon életem melyik területén járhattam... De mire felébredtem belőle ő már mellettem ült. Engem nézett és azzal köszöntött, hogy mennyire gyönyörűnek talál még mindig. Beszélgetni hívott. Emlékszem mennyire küzdöttem a "menjünk" szó ellen, amit minden küzdelem ellenére kimondtam. Kattogtak a kerekek. Csak ültem és sóhajtottam. Ő várt. A szemeivel könyörgött, hogy igent mondjak és egy idő után inkább nem néztem rá. Aztán felálltam és fogalmam sincs miért azt mondtam "menjünk". Hogy ez volt e a végzetes hiba? Vagy az hogy ráköszöntem? Vagy, hogy egyáltalán végzetes hiba volt e?! Nem tudom... Órák teltek el. Hosszú órák, ott ültünk egymással szemben. Hozzám ért. Éreztem az illatát. Láttam, ahogy igyekszik elrejteni a szenvedélyét, miközben az ajkaimat bámulja. Néztem, ahogy végig simít a combomon. És én annyira, de annyira próbáltam tisztán gondolkodni. Az agyam azonban bódult és narkotikus állapotban a koponyám leghátsó zugába húzta össze magát. Hagyta, had uraljanak az érzelmeim, az ösztöneim... Azon részeim, melyekről még csak nem is sejtettem, hogy létezhetnek! És hogy mi ébresztett fel?
Hogy hazajöttem.
Mi mindketten voltunk olyan naivak, hogy azt hittük nem érzünk majd semmit. Hogy majd közöny lesz a reakció. Nem az volt. Miután hazaértem.. El kellett mondanom, hogy nem történt semmi, de ami történt még se volt semmi. Azt hiszem a szerelmem megoszlik. Mint ahogy azt a Valóság is a képembe ordította. A szerelmem 90%-a Valóságé, és a maradék 10? Talán a Múltamé, akiről nehezen tudom eldönteni, hogy a jelenem e? Az egyetlen kérdés csupán az... Hogy igaz szerelem e az, ami így alakul? Ami így aránylik? Ami így reagál? Vagy a szerelem is lehet pont olyan hibás genetikájú, mint egy hermafrodita? Aki önhibáján kívül született annak, ami. És akiről ő maga se tudja eldönteni mi?!
If you love me, won't you let me know?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése