Visszatérés

Tudjátok, kedves olvasók! Úgy érzem eljött az a pillanat, amikor egy tavaszi kollekciót lecserél egy másik. A tervezők közötti versengés áldozata lettem. De aggodalomra semmi ok! Nem az a fajta áldozat vagyok, amely a kifutó után néhány elkényeztetett tinédzser szekrényében landol. Én az a fajta áldozat vagyok, amikről még évek után is úgy beszélnek, mint "az a Louboutin cipő, amit Beyonce a New York Fashion Week-en viselt!", vagy úgy mint "A Vera Wang ruha, amelyben Kristen Stweart esküdött a Twilight-ban". Tulajdonképpen egy jelentéktelen darab vagyok, aki éppen jókor volt jó helyen. Mikor a rendezők és a styliestok a ruhák között válogattak. Valahol a sarokban voltam, elheverve, puhán a fotel karfájára esve. Ócskaságnak tűntem és végül kincset találtak bennem. Miután nem találtak semmit, rá néztek arra a fotelra, akivel barátságot kötöttem elhagyatottságomban és megpillantottak. A kamera lassít, a rendező/styliest odasétál és azt mondja "Talán felpróbálhatnád, kedves Liv Taylor!". Liv persze legyint és magában azt gondolja, hogy egyel-több vagy kevesebb már igazán nem számít. Aztán kilép az öltözőből és mindenki ráfigyel. "Egyszerűségemben rejlik a csillogásom. Mint valami fura varázslat körülölelem a karaktert. Mintha erre terveztek volna. Mintha ez lenne a végzetem. Megmagyarázhatatlan könnyedség lengi be a termet, ahol megjelenek. Szinte már-már zavarba ejtő a lágy esés, amivel felhívom a figyelmet Christina Aguilera puha vállára." - mondják rólam a kritikusok. "Kétségkívül jó ízlésre vall a ruhaválasztás. De vajon Kourtney Kardashian vagy Melissa Rauch járt velem jobban? Mert ugyan lehet ez a sors iróniája, vagy a kedves öltöztetők aranyos tréfája, azonban a két hölgyemény ugyanabba a ruhába szeretett bele." - írják rólam a bulvár lapok. De ami igazán fontos, ami valójában számít... Hogy engem nem érdekel, hogy kin hogyan csillogok, vagy hogy ki hogyan csillog bennem! Én egy művészeti költemény vagyok... Valami, ami megfoghatatlan. Amiért a fanatikusok ölni tudnának! Valami vagyok, amire az emberek emlékeznek. Valami vagyok, amit az emberek szerettek, ami az embereket megosztotta vagy ami miatt az emberek éppen irigyek voltak. Serkentettem már fel a bűnt és tettek már bennem egy lépést a tisztaság felé. Voltam már mocskos, kegyetlen, őrült, féktelen, katartikus, túlfűtött, forró, egyenesen kurvás. Voltam már angyali, gyönyörű, egyszerű, letisztult, ártatlan, elbűvölő, tündéri, szűzies. EZ MIND ÉN VOLTAM! És most lecseréltek... Pedig ezernyi arcomat mutattam meg. De nem volt elég! Ezer darabra törtem a lelkem, hogy mindenki kaphasson belőlem. De nem volt elég! Elhasználtak. De azt hiszem ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, ha igazán szerettek volna az emberek, egyetlen élet, egyetlen lélek, egyetlen arc is elég lett volna. Feladtam mindenem! Ott hagytam mindent a múltban. Új fejezetet nyitok, új barátokkal, új olvasókkal és új szerelmekkel! Újra ledőlök egy fotel karfájára, hanyagul és könnyeden simulok össze a puha bársony anyaggal. Érzem, ahogy a szellő könnyedén felemel és látom, ahogy valaki megint rám pillant. Kész vagyok! Visszatértem...