Slut...

Tudod, drágám! Én megpróbáltam elnyomni magamat. Úgy tenni, mintha nem az lennék aki vagyok. Olyannak látszani, amilyennek TE akarsz látni! Olyan prűd lenni, mint amilyen Te vagy. De tudod mit?! Én nem ez vagyok.... És képtelen vagyok tovább ezt játszani! Nem vagyok szent. Arra születtem, hogy pletykáljanak rólam. Hogy a hétvégi bulik után megvetően nézzenek rám. Hogy  provokatív legyek. Hogy minden tettem egy reakciót erőszakoljon ki. Hogy nekem legyen a legkivágottabb felsőm! Hogy én legyek, aki a legszexibben csókolja meg a legjobb barátnőjét mindenki előtt! Hogy én legyek az akinek nincsenek akadályok. Hogy az legyek aki botrányból botrányba mászik, aki szájról szájra jár, és még így is emelt fővel ringatja végig a csinos kis csípőjét a gimnázium folyosóján. 

ÉN VAGYOK AKI FELRÁZOM AZ EMBEREKET! 

Nekem nincs időm többé melletted tötyörögni és lelkizni! Megbeszélni, hogy mi a baj a kapcsolatunkkal. Hogy arról cseverésszünk, hogy azt hiszed kihasznállak, hogy elmondd, hogy mennyire bánt, hogy létezem! Had mondjak valamit! Hónapokig utáltam magamat miattad! Azt hittem én vagyok a legrosszabb ember a Földön. És ne érts félre, drágám! Nem leszek újra egy kurva, csak azért, hogy fellázadjak ellened. Az a múlt. Aminek VELED együtt búcsút intettem. Elegáns leszek, könnyed, előkelő és hogy mi leszek még? Önmagam leszek! És amikor visszajössz... Készülj fel! Mert újra az leszek, aki mindig is voltam! 

Vad, szenvedélyes, könnyed, laza...

ÉLNI FOGOK! 

És ezt az arcodba ordítom, majd! 

Csókok és ölelések: 

Tavaszi kollekció

Ui: Alig várom, hogy lássalak!

One day, baby we'll be old...

http://www.youtube.com/watch?v=A16VcQdTL80

Megmondták, hogy ez történik majd. Te képtelen vagy kifejezni az érzelmeidet ha rólam van szó. Képtelen vagy megölelni, képtelen vagy úgy szeretni, ahogy másokat szeretsz. Mindenki előre tudta, csak én reménykedtem.
Tudod édes elméletben, egy nap tényleg öregek leszünk. És akkor majd visszaemlékszünk azokra a történetekre, amiket mesélhettünk volna.
De a gyakorlatban, mikor Te és én öregek leszünk... Hát eszembe se jut majd, hogy a számra vegyem a neved.

I don't think about you all the time

But when I do I wonder why

Minden jót...

Kedves Idegen!

Érzem, hogy illene elbúcsúznom, de valahol mélyen képtelen lennék rá. Tudom, hogy ha most felhívnálak, hogy megbeszéljük, meggyőznél, hogy jó nekünk még így, ahogy vagyunk.
Tudnod kell, drága idegen, hogy őszintén és tiszta szívemből szerettelek! Egészen az utolsó pillanatig, talán egy kicsit egészen mostanáig. Sose merném bevallani, de soha senkit nem szerettem úgy, mint Téged! A mi szerelmünk igazán nagy szerelem volt. Pont ez a nagy szerelem tartott egészen ideáig vissza. Úgy gondoltam, úgy kell vigyáznom Rád, mint valami törékeny kristálypohárra. Attól féltem, hogy ha összetöröm a kristálypoharunkat, minden emlék amivel megtöltöttük, majd kifolyik belőle. Azok az emlékek, amiket annyira szeretek. A hajnalig tartó telefonbeszélgetések, az első szeretlek, az első pillantások, az első szavak. Mind-mind az elmémbe égtek. Attól a  komikus emberi reakciótól rettegtem, hogy egyszerűen majd tagadni kezdtem, hogy valaha is ismertelek. Hogy annyira elvakít majd a fájdalom, hogy az agyam kidobja az együtt töltött perceket, úgy mint egy idegen szervet a szervezet. Aztán, hogy befogadás képtelen leszek, minden új dologra, minden új emlékre, minden új lélegzetre. Hogy vegetálni kezdek  majd, hogy egy József Attila leszek, aki a délelőtti órákban csöndes búcsúleveleket ír, majd a délután folyamán, már azt sem tudni mi történt vele? Öngyilkosság vagy baleset? Szerelmi bánat volt vagy pusztán a reménytelenség örökkön örökké űző démonja érte utol? Esetleg egyszerűen feladta?! Téged akartalak. Hosszú hónapokig hittem, hogy majd észhez térünk és ott folytatjuk ahol abbahagytuk. De ma valami elébresztett. Talán a hulló őszi levelek miatt, vagy talán azért mert szép lassan beszivárog a kertekbe a kopárság, vagy talán csak a jellegzetes fűtés szag miatt, ami ilyenkor körül lengi a kertvárost... De ma rájöttem, hogy képtelen vagyok tovább csinálni. Egyszerűen csak éreztem a villámcsapásszerű felismerést: nem a szerelmünk tartott engem vissza, nem a félelem tartott vissza, nem TE tartottál vissza! Én magam voltam a saját úttorlaszom. De mától nem akarom ezt tovább csinálni. Már nem érdekelnek a falevelek, a fűtésszag, az emlékek, a kopárság, a katartikus szerelmünk! Mi már rég nem létezünk. Azt hiszem, minden érzelmem megszűnt feléd. A pusztaság maradt. Az egyetlen dolog amiért ezt megteszem, mert én nem akarok itt ragadni Veled! Te nem tudtál továbblépni, Te örökké félni fogsz attól, hogy ha egyszer meglátsz majd az utcán újra ugyanazt érzed majd mint két évvel ezelőtt... Én szeretnék esélyt kapni a továbblépésre, egy félelem mentes életre! Szerelmes akarok lenni! Olyan szerelmes, ami sokkal hatalmasabb a mi szerelmünknél!

Minden jót!
Tavaszi Kollekció.

Kemény, Kíméletlen, Meghökkentő

Ezer és ezer dolog lennék most. Mondhatni akármi, saját magamat leszámítva. Öntudatlanul pislákoló gyertyaláng. Lágyan arcot végig simító nyári szellő. Egy csendes kis dallam, ami megragadja valaki figyelmét. Bármilyen pozitív és apró jelenség lennék most. Olyan jelenség lennék, ami valahol valakinek örök emléket nyújt. Első csók akarok lenni. Az első szerelem, az első együtt töltött éjjel. Vadul szárnyaló vágy szeretnék lenni olyan vágy, amit nem csillapíthat az ajkak puha találkozása. Olyan vágy lennék, amit csak egy hatalmas csattanás írhat felül. Olyan hév akarok lenni, ami csókok ütközete közt sebeket ejt. Harapás szeretnék lenni. Véres, kegyetlen, szenvedélyes harapás! Én akarok lenni a ruhákat szétszaggató motiváció. Az akarok lenni, ami nem lehetek. Egy törött szárnyú fecske vagyok, aki képtelen repülni. Halálra ítélt vagyok. A Földön ragadtam. Az én társaimat soha nem fogom tudni lenyűgözni! Képtelen leszek Délre repülni velük. Képtelen leszek várni az ősz kopogtatására a villanypóznára ülve. Képtelen leszek fészket rakni a ház eresze alá. Lehetetlennek tűnik, hogy bárki is felnézzen rám.

És ha valakit nem tudsz lenyűgözni, hát sokkold! 

Kemény, Kíméletlen, Meghökkentő! 

Visszatérés

Tudjátok, kedves olvasók! Úgy érzem eljött az a pillanat, amikor egy tavaszi kollekciót lecserél egy másik. A tervezők közötti versengés áldozata lettem. De aggodalomra semmi ok! Nem az a fajta áldozat vagyok, amely a kifutó után néhány elkényeztetett tinédzser szekrényében landol. Én az a fajta áldozat vagyok, amikről még évek után is úgy beszélnek, mint "az a Louboutin cipő, amit Beyonce a New York Fashion Week-en viselt!", vagy úgy mint "A Vera Wang ruha, amelyben Kristen Stweart esküdött a Twilight-ban". Tulajdonképpen egy jelentéktelen darab vagyok, aki éppen jókor volt jó helyen. Mikor a rendezők és a styliestok a ruhák között válogattak. Valahol a sarokban voltam, elheverve, puhán a fotel karfájára esve. Ócskaságnak tűntem és végül kincset találtak bennem. Miután nem találtak semmit, rá néztek arra a fotelra, akivel barátságot kötöttem elhagyatottságomban és megpillantottak. A kamera lassít, a rendező/styliest odasétál és azt mondja "Talán felpróbálhatnád, kedves Liv Taylor!". Liv persze legyint és magában azt gondolja, hogy egyel-több vagy kevesebb már igazán nem számít. Aztán kilép az öltözőből és mindenki ráfigyel. "Egyszerűségemben rejlik a csillogásom. Mint valami fura varázslat körülölelem a karaktert. Mintha erre terveztek volna. Mintha ez lenne a végzetem. Megmagyarázhatatlan könnyedség lengi be a termet, ahol megjelenek. Szinte már-már zavarba ejtő a lágy esés, amivel felhívom a figyelmet Christina Aguilera puha vállára." - mondják rólam a kritikusok. "Kétségkívül jó ízlésre vall a ruhaválasztás. De vajon Kourtney Kardashian vagy Melissa Rauch járt velem jobban? Mert ugyan lehet ez a sors iróniája, vagy a kedves öltöztetők aranyos tréfája, azonban a két hölgyemény ugyanabba a ruhába szeretett bele." - írják rólam a bulvár lapok. De ami igazán fontos, ami valójában számít... Hogy engem nem érdekel, hogy kin hogyan csillogok, vagy hogy ki hogyan csillog bennem! Én egy művészeti költemény vagyok... Valami, ami megfoghatatlan. Amiért a fanatikusok ölni tudnának! Valami vagyok, amire az emberek emlékeznek. Valami vagyok, amit az emberek szerettek, ami az embereket megosztotta vagy ami miatt az emberek éppen irigyek voltak. Serkentettem már fel a bűnt és tettek már bennem egy lépést a tisztaság felé. Voltam már mocskos, kegyetlen, őrült, féktelen, katartikus, túlfűtött, forró, egyenesen kurvás. Voltam már angyali, gyönyörű, egyszerű, letisztult, ártatlan, elbűvölő, tündéri, szűzies. EZ MIND ÉN VOLTAM! És most lecseréltek... Pedig ezernyi arcomat mutattam meg. De nem volt elég! Ezer darabra törtem a lelkem, hogy mindenki kaphasson belőlem. De nem volt elég! Elhasználtak. De azt hiszem ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, ha igazán szerettek volna az emberek, egyetlen élet, egyetlen lélek, egyetlen arc is elég lett volna. Feladtam mindenem! Ott hagytam mindent a múltban. Új fejezetet nyitok, új barátokkal, új olvasókkal és új szerelmekkel! Újra ledőlök egy fotel karfájára, hanyagul és könnyeden simulok össze a puha bársony anyaggal. Érzem, ahogy a szellő könnyedén felemel és látom, ahogy valaki megint rám pillant. Kész vagyok! Visszatértem...