Néha kedvem lenne elhagyni. Csak úgy, ok nélkül de leginkább dühből. Csak, hogy lássam mihez kezdesz? Csak, hogy tudjam éhen halsz e, hogyha nem vágom eléd vasárnap délben az ebédet... Hogy lássam, lesz e valaha valaki akit ennyire sakkban tarthatsz? Lesz e valaki aki végig hallgatja minden nyomorult hülyeségedet a fegyverekről, a terrorizmusról, létezik e valaki a Földön aki elviseli, hogy folyamatosan sértegeted, mondjuk a súlyával, a korával, a megcsalással.... Őszintén érdekel. Van valaki aki elviseli, hogy ekkora címeres seggfej vagy? Szeretnék ordítani a Világ minden nőjének: TESSÉK ÉN EZT NYERTEM! Most légy irigy és utálj a többszázezerforintos gyémánt gyűrűmért... Most mond, hogy abban reménykedtél hamarabb férjhez mész mint én! EZEK UTÁN BŐGJ A ZUHANY ALATT A KOROD MIATT! Tessék itt van: etesd, altasd, vigasztald Te!
Szóval elhagynálak... Egy éjszakára, egy hétre, egy hónapra, egy évre... Egy életre! Úgy terveztem ma éjszaka megteszem. Tudod mi az egyetlen baj? Hogy reggelre visszajönnék.... És az éjszak nem tartogat ebédidőket, nem tartogat szaros alsógatyákat, nem tartogat sáros, latyakos cipőnyomokat a konyha frissen mosott padlóján, nem tartogat öt mosatlan tányért, 14 villát, 23 kanalat és 78 félig megivott penészes kávés bögrét. Az éjszaka nem a WC-ben lehúzott vacsorákról szól "amiket nem volt kedved megenni, mert túl sok a szénhidrát", meg nem az órákon át tartó sminkelésről és gyantáztatásról. Tudod miért nem? Mert én ezt már mind megcsináltam helyetted...
Itt ülök hajnalban, a sötét szobában és valami mélyen morajló hang azt kérdezi belül tőlem, hogy biztosan ezt akarod? A rideg valóság pedig azt suttogja félénken vissza, hogy nem. Nem akarom. Nem akarok kettő helyett mosogatni, nem akarok cipőnyomokat, nem akarok gyantáztatni, de még csak sminkelni sem, nem akarok vacsorát főzni, nem szeretnék szép ruhát, nem szeretnék alsógatyákat mosni, nem szeretnék arany gyűrűt gyémánttal.
Ettől most rossz ember lennék? Tényleg annyira rossz néha elbizonytalanodni és kételkedni? Tényleg olyan nagy baj egyetlen pillanatra elmerengeni azon, hogy mennyire könnyű lenne nélküled? Tudod a lányok a munkahelyemen, az egyetemen irigykedve néznek. Mindent az a kis gyémánt irányít, azt hiszik én nyertem. Én pedig nem tudom mi kétségbeejtőbb: hogy sose voltam versenyben vagy hogy nem érzem hogy bárki irigyelhetné az életemet.
Mi lenne a három kívánságom egyike? Hogy tűnj el... Nem, nem csak egyszerűen tűnj el! Előzmények és következmények nélkül tűnj el. Visszamennék az időben: és nem fogadnám el a szerepet! Nem mennék sörözni veled. Nem mennék át hozzád. Nem mennék randizni veled. Nem mutatnám meg a kedvenc sorozatomat. Nem öltöznék ki neked. Nem bűvölnélek el és nem "csókolnék olyan lélegzetelállítóan jól". De ami a legfontosabb: nemet mondanék.
Ha most ezt olvasnád, biztosan nagyon kiakadnál... Lehet, hogy elhagynál, lehet hogy annyira meghökkentene, hogy örökké megváltoznál. Van mégis valami, ami miatt ez az egész bejegyzést elküldhetném a p*csába. Annyira se vagyok fontos neked, hogy egy több ezres olvasószámú általam írt blogot megnyiss és elolvass néha... Mégis félve nyomom meg a küldés gombot, mert reménykedem: hogy egyszer elolvasod.
