Olyan társadalomban élünk, ahol az információ áramlás napról napra gyorsul. Egy részünk hálát ad Istennek az okos telefonokért, a laptopokért, a tablet PC-kért az édes kis iPhone-okért! Aztán egy másik részünk - azt hiszem a kisebb részünk - gyűlöli őket! Igazán utáljuk, hogy mindig mindenhol elérhetőek vagyunk. Hogy fuldoklunk a hétköznapokban. Hogy képtelenek vagyunk elszakadni a hétköznapoktól. *mzmmzmmm-mzzmmmzmmz-mzmmzmzm* rezeg a telefonom, és újabb értesítés egy facebook posztról.
Egyik reggel, ahogy besétáltam az iskolámba mindenki a telefonját bújta. Halk suttogások, szörnyülködő tekintetek, mocskos összepillantások. Illedelmesen köszöntem mindenkinek, aki rám köszönt, majd rezgett a telefonom *mzzmmzzmzm-mzzzmzmzmmmmz-mzzmmzmmmzzz* és akkor elém tárult a látvány! Egy kép egy lányról... Mocskos kép, mocskos kommentekkel, egy mocskos helyen. Nem nevettem. Nem szörnyülködtem. Nem sutyorogtam. egyszerűen csak arra gondoltam, miért kell nekem erről tudnom?!
Nincs rá válasz. Egy olyan társadalomban élünk, ahol az információ áramlás napról-napra gyorsul. És egy olyan társadalomban élünk, ahol senki nem kérdezi meg miről akarsz tudni, meg miről nem. Mindegy hogy pornó, vagy természeti katasztrófa, mindegy, hogy kisállatok meggyilkolása vagy egy panda maci születése:
A HÍR UTOLÉR!
Egyetlen megoldás lehetséges: HA TE MAGAD VAGY PLETYKAFÉSZEK! Kezdj reménykedni, hogy az emberek arról beszélnek, amiről Te beszélsz... De ha még biztosabbra akarsz menni:
LÉGY TE MAGAD A PLETYKA!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése